HIRDETÉS

Cukorbetegség - a vizeletből is kimutatható a magyar népbetegség

A cukorbetegeknek legtöbbször magas a vérzsírszintjük, és alacsony a HDL koleszterinszintjük, ami megkönnyíti a társbetegségek kialakulását. Fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzék a vizelet összetételét is, a vizsgálatok eredményei ugyanis folyamatos képet adnak a cukorbetegség státuszáról, így könnyebben megelőzhetők a diabétesz jellemző társbetegségei. Részlet a 2010. szeptember 2-i élő adásból.

A cukorbetegség az egyik legfontosabb népbetegség és sajnos a cukorbetegek száma szaporodik és a nagy baj az, hogy minden második cukorbeteget nem ismerünk. Magyarországon az előfordulása a felnőtt lakosságban körülbelül 8-10-12 %. Ez azt jelenti, hogy ennek a duplája van, csak nem tudunk róla, hiszen még nem okoz tüneteket. A cukorbetegséghez nagyon gyakran más egyéb anyagcsere betegség társul. Például a vérzsír szintnövekedés, amit az előbb említettem. A cukorbetegek túlnyomó részében a vérzsír szintje magas, a koleszterin szint is magas. A védőkoleszterin a HDL koleszterin szintje alacsony és ez a cukorbetegséggel együtt megsokszorozza az érbetegségek, szív, agyi, illetve vesebetegségek kialakulásának a lehetőségét. Egy egyszerű vizeletvizsgálattal megállapítható, hogy a fehérje tartalom a napi ürített vizeletben mennyi. Ha ez 20 milligramm, 30 milligramm alatt van, akkor az elfogadható normálisnak. A 30 és 300 milligramm között van, akkor Mikro-Albruminúriádnak nevezzük s ez egy általános érbelhártya károsodásnak a jele. Ha 300 milligramm fölött van a napi ürített vizeletben a fehérje mennyisége, akkor az egy vesebetegségnek a jele. Már pedig a vesebetegség a cukorbetegségnek egy nagyon súlyos szövődménye, amely lassan Prokrediális veseelégtelenséghez is vezethet. Ilyenkor művese kezelés valamelyik formájára van szükség. Nagyon gyakran előfordul, hogy más egyéb olyan anyagcsere problémák is jelentkeznek a cukorbetegeknél, mint például a húgysav szint növekedése. Hiszen az is egy olyan anyagcsere folyamatnak a terméke, amelynek a megfelelő kezelésével a húgysav okozta, magas húgysav szint okozta károsodásokat megelőzhetjük. Ilyen például a vesekárosodás, ilyen például az érbelhártya károsodás s ezért nagyon fontos, hogy a húgysav szintet normális szintre vigyük cukorbetegekben is és nem cukorbetegekben is.

Cukorbetegség

  • Információk
  • Endokrin, táplálkozási és anyagcsere-betegségek
  • Cukorbetegség