DNS – a fizika és a biológia között Prof. dr. Luc Montagnier, NOBEL-díjas tudós, aki felfedezte az összefüggést a HIV vírus és az AIDS betegség között, kijelentette, hogy a homeopátiának szilárd tudományos alapja van. A francia virológus, Luc Montagnier döbbentette meg munkatársait egy rangos nemzetközi kongresszuson, amikor bemutatott egy új, a vírusfertőzés kimutatására alkalmas módszert, amely nagymértékű hasonlóságot mutat a homeopátia alapelveihez. Montagnier ezen a kongresszuson mondta ki, hogy a kórokozó baktérium vagy vírus DNS-ét tartalmazó oldat, és ez vírus lehet a HIV vírus is, “képes alacsony frekvenciájú rádióhullámok kibocsátására”, amelyek kiváltják a környező vízmolekulák “nanostruktúrába” rendeződését. Ezek a vízmolekulák, szerinte, szintén képesek rádióhullámok kibocsátására. Megerősítette, hogy a víz képes ezt a tulajdonságát megtartani, még akkor is, amikor az eredeti oldatokat már nagymértékben felhígították, egészen addig a pontig, amikor már az eredeti DNS valójában eltűnt az oldatból. Ilyen módon, erősítette meg, a víz képes megtartani az “emlékét” annak az anyagnak, amellyel kapcsolatba került – és az orvosok felhasználhatják ezt az emissziót, ezt a tulajdonságot a betegség kimutatására.