HIRDETÉS

Ha sportot nézel, fittebb lehetsz!

Az izzadás és a pulzusszám is magasabb sport nézése közben, mint bármely más tévéprogramnál.
Egy frissen publikált kutatás bebizonyította, ha sportoló embereket nézünk, az fokozza a szívműködésünket és a véráramlásunkat, emeli a pulzusunkat és növeli az izzadást is.
A kutatás alapját egy futó képezte, akire kamerát rögzítettek, így később a felvételt nézők teljesen beleélhették magukat a sportolásba.
"Azt eddig is tudtuk, hogy a szivet, ereket és egyéb szöveteket ellátó szimpatikus idegrendszer aktivitása növekszik fizikai aktivitás közben", mondta Vaughan Macefield, a Sydney Egyetem gyógyerkutatója. "Most kimutattuk azt is, hogy nem feltétlen szükséges fizikailag részt venni a mozgásban, elég, ha nézzük a mozgásról készített felvételt."
A kutatás során nagyon vékony tűket illesztettek kilenc önkéntes külső idegeihez, hogy mérni tudják az ideggócok elektromos jeleit, amiket a vérerek felé küldtek. Ilyen módon mérni tudták a test fizikai és mentális stresszre adott pszichológiai reakcióját.
Mivel az önkéntesek egy kanapén ültek ellazított izmokkal, a kísérlet kimutatta, hogy a reakciójuk pszichogenikus volt: nem a testből, hanem az agyból származott.
A sportok nézése tehát egy "miniedzés" a szervezet számára, de kutatók figyelmeztetnek: ez a fajta "sport" semmiképp nem helyettesítheti az edzést. Ahhoz pedig fel kell állnunk a kanapéból...
forrás: http://news.discovery.com/