HIRDETÉS

Alattomosan eltűnő vitálkapacitás - halálos is lehet

A cigarettafüst több mint 4000 vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül sok irritálhatja a légutakat. A dohányosoknál 33 százalékkal nagyobb az asztma kialakulásának kockázata a nemdohányzókhoz képest. Közöttük is a nőket fenyegeti inkább a betegség. Egy 1444 ember bevonásával végzett 30 hónapos tanulmány eredménye az eddigi legerősebb bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a dohányzás asztmát okozhat. A kapcsolat meglétének bizonyítása érdekében kutatók olyan betegeket vontak be a vizsgálatba, akik kezdetekkor nem mutattak semmilyen asztmára utaló tünetet. A tanulmány eredménye szerint a dohányzók esetében a nemdohányzókhoz képest 33 százalékkal nagyobb gyakorisággal fejlődött ki asztma. Azok, akik a megfigyelések előtt már abbahagyták a dohányzást, de korábban dohányoztak, szintén jelentősen nagyobb lett az asztma kialakulásának veszélye, mint azoknál, akik soha nem dohányoztak. Az asztma kialakulásának veszélye szorosan összefügg a naponta elfogyasztott cigaretta mennyiségével, valamint az egész élet során elszívott összes cigaretta mennyiséggel, állapították meg a finn kutatók. Kiemelték, hogy a dohányzással szembeni érzékenység személyről személyre igen változó, így akár az is előfordulhat, hogy igen erős dohányosoknál semmilyen elváltozás sem alakul ki. A tanulmány eredménye szerint a nőknél sokkal valószínűbb az asztma kialakulása, mint a férfiaknál. A dohányzó és az ex-dohányos nők asztma kialakulási kockázat-emelkedése 138 és 143 százalék között van. Érdekes eredmény, hogy a nemdohányzó nők veszélyeztetettsége is 57 százalékkal magasabb, mint a nemdohányzó férfiaké. Minden 10 gyermek közül egy asztmás panaszoktól szenved, és minden huszadik felnőtt is asztmás. Az elmúlt időszakban az asztmás betegek száma folyamatosan nő. Bár a betegség gyakoriságának növekedésére számos magyarázat kínálkozik, és számos kockázati tényezőt is ismerünk, de ezek között a dohányzás számít a legfontosabbnak. Az asztmás betegek légzési zavara a hörgőizomzat görcséből adódó szűkült légutak miatt lép fel, visszafordítható folyamat. Ha az asztmás betegek dohányoznak, állapotuk tovább romlik, és az alkalmazott gyógyszerek hatékonysága is csökken. A fokozatosan romló légzőszervi betegséggel a beteg tartósan küzd, és beszűkült funkciói sokáig nem nyilvánvalóak és betegségük súlyossága csak akkor tűnik fel, amikor a tüdő funkciójának fele elveszett. Amikor a beteg első kórházi kezelésére sor kerül, tüdőfunkciók felére szűkült be, ami a halálozás kockázatának növekedésével is együtt jár. A felnőtt asztmások számára a passzív dohányzás is veszélyes. Többségük nagyon szenved a dohányfüstös kávézóktól és egyéb vendéglátó helyiségektől. Friss tudományos vizsgálatok igazolták, hogy maga a dohányzás is lehet asztmát kiváltó tényező. Világosan kimutatható, hogy az asztmát provokáló kémiai anyagokkal dolgozók esetében a dohányos munkásoknál két-háromszoros kockázattal alakul ki munkakörnyezeti eredetű asztmás betegsége. A dohányosokra nagyobb betegállomány igénybevétel jellemző. A dohányzás miatti betegségek nyomán kiesett munkanapok száma viszont csökken a dohányzást elhagyók körében. Csatlakozzon Ön is a Dohányzás Elleni Világnap alkalmából az első, egyszerre, egy helyen, legtöbb égő cigarettát elnyomók Guinness rekord kísérletéhez, amelynek időpontja: 2010. május 29. ( szombat ) 10-16 óráig, helyszíne: WestEnd Bevásárló Központ Tetőterasz. Várjuk nagy szeretettel az egészségtudatos, dohányfüst mentes napon és a Guinness rekord kísérlet résztvevőjeként is ezen az egész napos vidám-értelmes-egészségtudatos programon!