HIRDETÉS

Együttes agyműködés - az igazán jó zenészek titka

Az egyik legújabb kutatás kimutatta, hogy az egyszerre játszó zenészeknek nem csak a kezük, de az agyuk is összeszinkronizálódik. Sőt, kiderült az is, hogy teljesen másképp viselkedik az agy ha egyedül zenél valaki, vagy netán csak hallgatja a zenét. Ezt fejtette ki Dr. Ertsey Csaba, neurológus a videoklinika. hu-n.

Két zenészt vizsgáltak az egyik kutatásban, hogyha együtt zenélnek, hogyan viselkedik az agyuk. A fejükre drótokat raktak, és egy EEG vizsgálattal az agyuk az elektromos tevékenységét vizsgálták, hogy a különböző feladatokra, hogyan reagálnak. Először egy metronómnak az ütéseit kellett követni, utána pedig megkérték őket, hogy előre meghatározott dallamot együtt gitározzanak el.

Nagyon érdekes dolgokat találtak, például azt, hogy mind a metronómok ütésének a hallgatásakor, mind akkor, amikor zenéltek, bizonyos agyterületeken az agynak az aktivitása összeszinkronizálódott. Tehát nem csak ugyanazon agyterületük működött együtt, de egymáshoz igazodtak az agyhullámaik is.

Tehát bebizonyosodott, hogy van olyan agyterület, ami máshogy működik akkor, amikor együtt zenélünk, mint amikor csak zenét hallgatunk, vagy mint amikor valaki éppen egyedül zenél.

  • Keresési találatok
  • Cimke

Eeg