Vakság lehet a szokatlan műtét eredménye

Majdnem megvakult az a fiatal hölgy, aki szemszínének árnyalatán akart változtatni egy panamai klinikán. Még egyszer nem kezdene bele.
Képforrás: Daily Mail
Shenise Farrell Panamába utazott, hogy ezt a nem egészen szabályos műveletet elvégezhessék rajta: sötét barnából világos barna szemszínt akart magának. Nyolc ezer fontot fizetett, de a művelet rosszul sikerült és majdnem végleg elvesztette a látását. Bár a család aggályát fejezte ki, ő mégis elment Panamába, ahol a műtét során színes, kontkatlencséhez hasonló lemezeket ültettek be a szemébe. "Annyira határozott voltam a műtétben, hogy semmi sem tántoríthatott el" - mondta Shenise. Amikor megérkezett a panamai klinikára, azt mondták neki, hogy nem kaphat világos barna implantátumokat, mivel kifogytak a készletből. Helyettük azonban van világos kék lencse. Ő pedig úgy döntött, így is vállalja az operációt. A fájdalmas, 20 perces műtét után az első sokk az volt a számára, hogy nem lát rendesen. Úgy érezte, mintha víz alatt lenne, de a doktor azt mondta, ne aggódjon: némely betegnek két hét szükséges ahhoz, hogy a látása újra normális legyen. Bár a nő visszarepült Londonba, a látása tovább romlott, így felkeresett egy helyi kórházat. A Charing Cross Kórházban azt mondták, hogy még sosem láttak ehhez hasonlót, így hirtelen azt sem tudják, hogyan segítsenek rajta. Végül úgy döntöttek, hogy eltávolítják az implantátumokat. A hölgy a tartós vakságot kockáztatva újra kés alá feküdt. A dokik pedig ejtettek egy bemetszést a szaruhártyáján, és kivették az implantátumokat. A műtét után Shenise pánikba esett, mert semmit sem látott, és úgy gondolta, a látásának elvesztésével vége az életének is. Aztán kiderült, hogy ez csak egy kötés a szemén, aminek a levétele után újra látott, de még zavarosan. Három hónap kellett ahhoz, hogy látása újra tökéletes legyen. "Most, hogy a szemeim újra rendben vannak, nem számít, a barnának melyik árnyalatát viselem. A legfontosabb az, hogy látok" - mondta Shenise.
Forrás: Daily Mail