HIRDETÉS

Ennyi mindent befolyásol a testtartásod

Ha valaki hanyagtartásra hajlamos, előrelógnak a vállai érdemes gyógytornára illetve úszásra járnia, hiszen a jó tartás alapja a megfelelő hátizomzat. Részlet a 2010. augusztus 4-i élő videorendelésből.

Fiam 15 éves és egyre ? fölveszem a szemüvegemet ? és egyre rosszabb a tartása. Vállai előrelógnak, nem húzza ki magát, pedig gyakran figyelmeztetjük rá. Fáradékony és mondja is, hogy fáj a háta. Mit tegyek, mert nem szeretném, hogy a fiamból végül púpos felnőtt lenne? Hát nincs kizárva, hogy az Ön kedves fiának Scheuermann betegsége kezd kialakulni. Ez a gerinc csigolyatesteinek a steril gyulladása és annak a kóros tartása. Szeretném javasolni, hogy tessék elmenni egy ortopéd szakrendelésre. Nézzék meg, hogy mi a tehát Röntgennel megnézik, hogy ezeknek a csontmagoknak milyen pontosan a fejlődése. Amennyiben erre gyanú van, de amit eltetszett mondani, ezt úgy mondjuk, hogy hanyagtartás. Ez feltétlenül az ilyen betegeket ilyen, illetve az ilyen fiatal felnőtteket ilyen gyógytornára, úszásra, hátúszással, ha nem is kényszeríteném, ez egy kicsit erős, de feltétlenül ezt javaslom, mert a mélyhát izom, hogyha jól megtartja az embert, akkor most én is egy kicsit kihúztam magam, akkor sokkal egyenesebb a gerinc, jobb a légvétel, jobban előre tud, jobban tud figyelni az iskolában. Nem olyan fáradékony, nem is fog fájni a háta. Tehát a jó testtartásnak az alapja a jó hátizomzat és ezt pedig ki kell alakítani gyógytornával, illetve hátúszással.

Scheuermann-kór