Mozgásban, 50 felett is

Hogyan kezelhető a törött kislábujj?

Van, hogy jegelés, ragasztószalagos rögzítés is elegendő a törött kislábujj gyógyulásához.

A törött kislábujj látszólag kis sérülés, ám sok kellemetlenséget okozhat. Vizsgálata után többnyire elég a sérülést jegeléssel kezelni, a lábat felpolcolni és a sérült ujjat ragtapasszal rögzíteni. Amennyiben elmozdult a csont, helyi érzéstelenítésben a helyes irányba igazítja a szakorvos.

Mozgásban 50 felett is

Sport 50-en túl? De még mennyire!
Az életkor előrehaladtával szervezetünknek éppúgy szüksége van a rendszeres testmozgásra, mint korábban – persze elengedhetetlen a fizikai kondíciónak, alkatnak megfelelő mozgásforma megválasztása, és a kezelőorvos tanácsára is szükség lehet.
Rendkívül fontos a fokozatosság elvének betartása, a túlerőltetés kerülése, az alapos bemelegítés, illetve nyújtás. Érdemes előnyben részesíteni az olyan ízületkímélő sportokat, mint például a séta, a természetjárás, az úszás, a kerékpározás vagy a jóga.
A rendszeres testedzés megkezdéséhez, a mozgásszervi problémák, illetve a kisebb sportsérülések kezeléséhez ma már remek fájdalom- és gyulladáscsökkentők is rendelkezésre állnak.
A fájdalommentesség és a mozgás öröme az idősebb korosztályok számára sem elérhetetlen – tájékozódjon oldalunkon!

Tudta?
Meglévő alapbetegség esetén különösen ajánlott a kezelőorvos tanácsát kikérni arról, milyen mozgástípust javasol. Úgyszintén ajánlott a rendszeres orvosi ellenőrzés.
Tudta?
Inkább többször, kevesebbet! Ez a szabály nem csak az étkezésekre vonatkozik – a sporttevékenységre is abszolút érvényes. Ilyen módon eredményesen javíthatjuk fizikai állapotunkat, míg a túlerőltetéssel inkább csak ártunk.
Tudta?
A sport előnyös hatásai még inkább kibontakozhatnak, ha könnyű, változatos, vitamin- és rostdús étrendet alakítunk ki és ha elegendő folyadékot fogyasztunk.

Orvosprofil

A témaoldalon található információk, tartalmak tájékoztató jellegűek, semmilyen esetben sem helyettesítik az orvosi konzultációt! Bármilyen konkrét panasz, kérdés esetén keresse fel kezelőorvosát!

A tartalmakat a GlaxonSmithKline-Consumer Kft. támogatta.