HIRDETÉS

Csodálatos gyógyulás: Elvesztette a karját, de meggyógyult az agyhártyagyulladásból a kislány

Láz, étvágytalanság, sírás, nyugtalanság, eszméletlenség, bőrvérzések: ezek a tünetei a fertőző agyhártyagyulladásnak. A betegség alattomos és rendkívül gyorsan öl. Az angol kislányról még az orvosai is lemondtak, mikor a meglátták a diagnózist.


Hiába reagáltak az első jelekre a lehető leggyorsabban a szülők, az akkor alig 10 hónapos Amelie Lancaster a halál torkába került. Miután elkapta a fertőzést, azonnal láz jelentkezett, majd a baba testét piros kiütések lepték el. Az angliai Bordonban élő szülők először bárányhimlőre gyanakodtak, ám a tünetek egyre drasztikusabbá váltak, így a helyi kórházba siettek a babával. Pár órával később a kislány végtagjaiban elzáródtak az erek, ezért Amelie jobb kezének egy részét azonnal amputálni kellett. Gyorsan cselekedtek az orvosok, mert fennállt a veszélye annak, hogy a testében található inak és izmok is megfertőződnek. - Minden olyan gyorsan történt – emlékszik vissza Melinda, a kislány édesanyja - Az orvosok azt mondták a vérteszt után, hogy Ameliának nincs sok idje hátra. Akkor már az intenzív osztályon feküdt élet és halál között. Szegénykém tetőtől-talpig vörös foltokkal volt tele, én pedig teljesen tehetetlennek éreztem magam. Az orvosok kicsivel később azt közölték: papot kellene hívnunk, mert ők nem tudnak többet tenni a kicsiért, és valószínűleg nem éli túl az éjszakát. A vérteszt kimutatta, hogy Amelia fertőzése a lehető legveszélyesebb, a bakteriális agyhártyagyulladás. A kétségbeesett szülők végül az orvosokra hallgattak, és egy pap feladta a kislánynak az utolsó kenetet. Akkor azonban megtörtént az, amire senki sem számított:- Amikor a lelkész imádkozni kezdett Amelie ágyánál, a baba szívritmusa stabilizálódni kezdett, másnapra pedig elmúlt a közvetlen életveszély. Nem hittem addig a csodákban, de ezek után kicsit átértékelődött bennem minden. – nyilatkozta a 26 éves édesanya. Amelie azóta három éves lett, és időközben újra meg kellett tanulnia járni. Egy rettentő nehéz időszakon van túl, azonban, ahogy a szülei jellemzik őt: a kislány igazi erős jellem, akinek a kedvenc elfoglaltsága, ha fogócskázhat az egyéves húgával. Az amputált jobb felkarját egy műanyag protézis helyettesíti, amit egyre ügyesebben használ. Hazánkban is megjelent a halálos meningitisz, még 2012-ben, akkor egy fiatal lány halt bele a fertőző agyhártyagyulladásba. Ezellen a betegség ellen egyébként létezik védőoltás. De hogy érdemes-e oltatni vagy sem?Dr. Szlávik elmondja. forrás, képforrás: dailymail. co. uk

Agyhártyagyulladás

  • Információk
  • Fertőző és parazitás betegségek
  • Agyhártyagyulladás