HIRDETÉS

Szülj könnyebben és nyújts nagyobb biztonságot!

Több ezer évvel ezelőtt a szülés elsősorban spirituális aktusnak számított, amely orvoslásban jártas személyek bevonása nélkül zajlott. Szerencsére, azóta ez már sokat változott és napjainkban a szülő nő környezete, a szülés körülményei jócskán eltérnek a régi gyakorlatától. Régóta foglalkoztatja az embereket, hogy mivel tudnák megkönnyíteni a szülést a szülő nő és a születendő gyermek számára. Egyes helyeken még ma is őrzik a régi hagyományokat; Guatemalában a bábák egy szülő asszonyt formázó furulyán játszanak, hogy a muzsikaszóval odacsalogassák a segítő szellemeket. Máshol egy apró virágot tesznek a szülő nő mellé. A növényt Olaszországban Mária rózsájaként, Olaszországban pedig „Isten anyjának keze”-ként emlegetik: úgy hiszik, a meleg szobában kinyíló szirmok megnyitják a születendő gyermek útját. A szülési pozíció is sokat változott; az ókori Görögországban a szülés egy kipárnázott széken zajlott, míg Dél-Afrikából származó fafaragványok tanúsága szerint a nők térdeltek, vagy guggoltak, sőt! Időben és térben sem kell ilyen messzire kalandoznunk; a függőleges testhelyzetek előnyben részesítéséről számol be a Magyar néprajzi Lexikon is: A szülő nő „állva szülésnél a falhoz támaszkodott, az ajtófélfába vagy a szoba gerendájába akasztott kötélbe kapaszkodott, vagy ketten fogták a hónaljánál fogva. Térdepelve szülésnél a szoba sarkán vagy közepén a puszta vagy szalmával borított földre térdepelt; vagy kezével két felfordított szakajtóra guggolt, két székre vagy a szövőszékre támaszkodott. A bába a szülő nő előtt vagy mögötte ülve várta az újszülöttet.” Az sem számított ritkaságnak, hogy aktív testmozgással igyekeztek beindítani a szülést; beduin asszonyok között például még ma is bevett szokás, hogy hastáncra biztatják szülés előtt álló társukat, hogy medencéje forgatásával fokozza a méhösszehúzódások intenzitását, és segítse a gyermek legoptimálisabb elhelyezkedését. A gyakori fertőzések, a szülés körüli komplikációk, a magzati és az anyai szövődmények kiküszöbölésére, a fájdalmak enyhítésére legtöbbször mágikus eljárásokat alkalmaztak: a szülő nő ugrált, üres üvegbe fújt levegőt, valamelyik segítője a hátára vette, és háromszor megrázta, behintették szentelt vízzel, erős vérzés esetén pedig tüzes vasra öntött tejjel, vagy forró téglára öntött ecettel gőzölték a sebet. A szülés felgyorsítására különféle olajokat alkalmaztak, ezekkel masszírozták az anya gátját, vagy szenteltvizet itattak vele, amelybe egy vallásos tartalmú szövegrészletet tartalmazó papírdarabot áztattak. Bár használtak olyan szereket, amelyek bizonyíthatóan segíthették a szülést (különféle gyógynövényekből készült főzetek), a praktikák egy része valószínűleg placebo hatást gyakorolt, már amikor hatott. Szerencsére, pontosabban az orvostudomány fejlődésének köszönhetően, napjainkra igazán biztonságos és hatékony eljárások, eszközök állnak a leendő anyukák, és az őket segítő orvosok rendelkezésére, amelyek- varázslás nélkül is -, garantáltan működnek! A természetes, hüvelyi szülés megkönnyítésének egyik legkézenfekvőbb, egyszersmind legkorszerűbb eszköze egy speciális, vízbázisú gél, amely a hüvelybe juttatva megnöveli annak nedvességét, és akár 50%-kal1 csökkenti a baba valamint a hüvely fala között fellépő nagymértékű súrlódást. Miért van erre szükség? Azért, mert a természetes síkosító anyagok- a magzatvíz, illetve a magzatmáz- sok esetben nem képesek kellő mértékben redukálni a súrlódási erőt, ez pedig az anya és a baba dolgát egyaránt megnehezíti, a szülés elhúzódhat, s ez mindkettejük szervezetét jelentősen megterheli. Szülészeti centrumokban, először szülő nők körében végzett vizsgálatok szerint a Svájcban kifejlesztett Dianatal használatával – mely az egyetlen, az egész világon engedélyezett szülést segítő gél- átlagosan 30%-kal, azaz 106 perccel rövidebb ideig tart, ennek következtében kevesebb fájdalommal is jár a szülés. További előnye, hogy szignifikánsan csökkenti a természetes, hüvelyi szülést választó nők majd’ felénél(!) előforduló gátrepedés arányát, és a gátmetszés szükségességét. A gél tartósítószer-mentes, nem tartalmaz allergén, vagy gyógyszer-hatóanyagokat, nem szívódik fel a szervezetben, és a nemzetközi irányelveknek megfelelően végzett tesztek semmilyen káros hatást nem mutattak sem az anyára, sem a magzatra nézve. A Dianatal tehát ideális minden kismama számára, hiszen a szülés gyorsabb, biztonságosabb, kényelmesebb vele, mint nélküle.