HIRDETÉS

PET/CT a rákdiagnosztikában

A mai rákdiagnosztika egyik legpontosabb és legmodernebb eszköze a PET/CT. Az eljárás segítségével olyan képet kapnak az orvosok a szervezetben létrejött daganatos szövetekről, ami még néhány éve is csak a sci-fi filmekben volt elképzelhető. A rákos betegségek elleni eredményes küzdelem alapja a pontos és korai diagnózis. Az orvosi képalkotás rohamos fejlődésével ma már akár néhány milliméteres daganatok is megjeleníthetők, aminek következtében az egyes daganatos elváltozások egyre hatékonyabban gyógyíthatók. Árulkodó cukornyomok - Mégis mit lát a PET/CT? A PET/CT két különböző vizsgálati eljárás egyidejű alkalmazását jelenti. A CT segítségével felismerhetők a szervek kóros anatómiai és szerkezetbeli elváltozásai. A CT hátránya, hogy nem ad információt az elváltozások biológiai viselkedéséről, illetve 1 cm-es mérethatár alatt ritkán képes felismerni az elváltozásokat. Hasonlattal élve a CT önmagában annyi információt ad a daganatról, mint mikor sötétben meglátunk egy alakot. Tudjuk, hogy ott van, de nem tudjuk, hogy ki az. A pozitron emissziós tomográfia (PET) segítségével láthatóvá válik a vizsgált szövetek anyagcseréje. A PET vizsgálat során leggyakrabban izotóppal (18F) jelölt szőlőcukor molekula (FDG) kerül beadásra, melynek segítségével a szövetek cukorfelhasználásáról nyerhetünk felvilágosítást. A legtöbb rosszindulatú daganat gyorsan növekszik, emiatt fokozott a cukorfelhasználása. Ezt a tulajdonságot kihasználva képes a PET a daganatok felismerésére. Az előző példánál maradva a PET segítségével láthatóvá válik a sötétben az alak, sőt megtudhatjuk a szándékait is. Amikor a kevesebb több lehetne - Egy emberi történet Egy petefészekdaganattal diagnosztizált beteg sajnos már csak későn jutott el PET/CT vizsgálatra, így a kezelésében a vizsgálat már nem vezethetett jelentős változáshoz, mégis, a kontrollvizsgálatok miatt a páciens úgy látja, a PET/CT még így is sokkal hasznosabb megoldás, mint az évente ismétlődő MR- és CT-vizsgálatok. „2004 őszén derült ki, hogy mellhártya áttét van a szervezetemben. Amíg el nem jutottam a PET/CT vizsgálatig, gyakran fájdalmas vizsgálatokkal keresték az orvosok az elsődleges daganatot. A tüdő- és gyomorkatéterezés mellett több MR- és CT-vizsgálaton is átestem, két éve kemoterápiás kezelést is kapok. Végül a PET/CT állapította meg, hogy a daganat a petefészekből származik. Ha a betegségem elején lett volna PET/CT vizsgálatra lehetőségem, hónapokat nyerhettünk volna, és elkerültem volna kellemetlen - és eredménytelen - vizsgálatokat. Természetesen, a Pozitronnál elvégzett vizsgálat nem hozott csodát, nem gyógyultam meg azonnal. De most már nyugodt vagyok: tudom, hogy a kezelésem célirányos. Fontos ugyanakkor a PET/CT-nek a betegséget, illetve annak elmúlását kontrolláló szerepe is. Az orvosaim úgy döntöttek, hogy félévenként három CT- és MR-vizsgálatnak kell alávetnem magam. Ezt is írja elő a kezelési szabályzat, ezt az egészségügyi költségvetés fizeti. Tapasztalataim alapján úgy gondolom, célszerűbb lenne egyetlen PET/CT-vizsgálat - és talán olcsóbb is, ez ugyanis gyors és fájdalommentes, és minden más eljárásnál pontosabb képet mutat a szervezetem állapotáról. Sajnos, az orvosok körében még nem tudatosult a PET/CT rendkívüli hatékonysága. Pedig betegtársaimnak is a Pozitron-Diagnosztika Központnál tapasztalt szakmai felkészültségre, kulturált szolgáltatásra volna szüksége. Náluk járva mintha nem is Magyarországon lennék. Bízom benne, hogy most már reális az esélyem a gyógyulásra, nem csak a saját hitem és akaratom kell hozzá.”