HIRDETÉS

Miért fontos a pulzusszám csökkentése?

Attól, hogy gyorsabban csinálunk valamit, nem feltétlenül leszünk hatékonyak. A beteg szív esetében ez különösen igaz.

 

A szívelégtelenség tartósan fennálló betegség. Lényege, hogy a szív már nem képes olyan erővel pumpálni a vért, ahogyan korábban tette. A szervekhez nem jut elég vér (így oxigén és tápanyag sem), a vérkeringés lassul, a lábakban, tüdőkben fel is halmozódik (pang) a vér. A szív megpróbálja gyorsabb munkával (több összehúzódással) helyreállítani a rendet, de a kapkodás ez esetben is hátrányos: a több apró összehúzódástól ritkán lesz jobb a helyzet. Épp ellenkezőleg: a szapora munka nagy terhelést ró a szívre és hamar kimerítheti a beteg szív tartalékait.

 

Pulse measuringA pulzus az erek táguló-összehúzódó hullámzása (pulzálása), ahogy halad bennük a vér. A csuklónknál szoktuk kitapintani az ott futó ér pulzálását. Ahány pulzálást számolunk egy perc alatt, annyi a pulzusszámunk. Ez egyenlő a szív összehúzódásainak számával.

 

A magas pulzusszám tehát nem jó, mert kimeríti a szívet. Nyugalomban kell mérni, mert csekély mozgás, séta, háztartási munka is megnövelheti egy kis időre, de ez az átmeneti növekedés nem kóros. Akkor van baj, ha nyugalomban is magas, meghaladja a percenkénti 72-75-öt.

 

A pulzus célértéke szívbetegség esetén, nyugalomban 50-70/perc közötti. Hogy ezt elérhesse, kaphat pulzusszámot csökkentő gyógyszert.

 

Akinek baj van a szívével, különösen figyelnie kell néhány olyan tényezőre, amely növeli a pulzusszámot:

 

  • A szorongás emeli a pulzust, ezért a tartós szorongást feltétlenül kezelni kell.
  • A láz különösen nagy terhelést ró szívre, ezért fontos a lázcsillapítás és az oki kezelés mielőbbi megkezdése.
  • Gyógyszerek is hathatnak a szívfrekvenciára, ezért mindig konzultáljon orvosával, mielőtt új gyógyszert kezd szedni. A vény nélkül kapható szerek alkalmazása előtt is kérje ki gyógyszerész vagy orvos véleményét.

Ne feledje: a szapora pulzus nagy terhelést ró a szívre és hamar kimerítheti a beteg szív tartalékait!