HIRDETÉS

Mi köze a sófogyasztásnak az ödémaképződéshez?

A túlzásba vitt sózásnak rendkívül káros hatásai vannak a szervezetre. Egy oslói orvosi konferencián nemrég még a dohányzásnál is veszélyesebbnek nevezték.*

 

A só nátriumból és klórból áll – kémiai neve nátrium-klorid. A szervezetbe került nátrium vizet köt meg. Túlzott sófogyasztással (vagyis nátriumfogyasztással) tehát túlzott vízmennyiség is kerül a vérkeringésbe, ami fokozott terhelést jelent a szívnek. Az a vízmennyiség, amit a szív már nem tud hatékonyan keringetni, kilép az érpályából és felszaporodik a szövetek között, vagyis ödéma képződik – bokaduzzanat, tüdővizenyő.

 

A túl sok só fogyasztásának legveszélyesebb következménye a magas vérnyomás és a vele járó szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növekedése. A szükségesnél nagyobb mértékű sóbevitellel tehát olyan betegségek kockázatának tesszük ki magunkat, mint

 

  • hipertónia,
  • angina pectoris,
  • szívinfarktus,
  • agyvérzés.

 

soAz orvosok arra a megállapításra jutottak, hogy a sófogyasztás csökkentésével több szív- és érrendszeri betegség miatti halálesetet előzhetnénk meg, mint a dohányzás csökkentésével.*

 

A sóból elegendő lenne napi 1,5 gramm. Az átlagos napi fogyasztás viszont 10 gramm körüli. Az orvosilag ajánlott, a magas vérnyomást az étrend felől megközelítő módszer, az ún. DASH-diéta legfeljebb napi 2,3 gramm fogyasztását engedi meg.

 

A fő problémát nem az a só jelenti, ami az asztalunkon van és egy csipetnyi a főtt ételekbe szórva kellemes ízváltozást okoz – ez csak kis része a fogyasztásnak. Persze, ha már ott van a kezünk ügyében, hajlamosak vagyunk akkor is használni, amikor az étel utánsózás nélkül is finom lenne, ezért jobb, ha nincs sótartó az étkezőasztalon. Ám az igazán nagy sóterhelést a tartósított, füstölt ételek, konzervek fogyasztása jelenti. Érdemes vásárláskor ránézni a címkére és visszatenni a kiszemelt terméket, ha nagy mennyiségű sót tartalmaz.

 

Ne feledje: a sószegény étrend életet menthet! Ha a kívánatosnál több só kerül a szervezetbe, azzal megnő a szív terhelése, és előbb-utóbb vizenyősödik a boka, a tüdő. A szív kimerül, és az állapot súlyossá válhat. A só kerülése tehát megkönnyíti a szív munkáját és jobb közérzetet biztosít!

 

*http://www.otszonline.hu/cikk/a_so_karosabb__mint_a_dohanyzas