Az érbetegségek sebészi és belgyógyászati módon kezelhetők. A műtét általában az érszűkületes betegek 1/3-át érinti, az elzáródás helye, kiterjedése és a beteg műtéti teherbíró képességén múlik, hogy a szakorvos melyik megoldást javasolja.

A gyógykezelésként az artériákat illetően hogyha valakinek érszűkülete van, tudni kell azt, hogy az érszűkületes megbetegedéseknek az operációs lehetősége tulajdonképpen csak a z érszűkületes betegek egyharmadát érinti, mert gyakorlatilag az elzáródás helye, kiterjedése és a beteg műtéti teherbíró képessége dönti azt el, hogy alkalmas-e a helyreállító érműtétre, vagy nem. Tehát csaknem a kétharmad része valamiféle belgyógyászati ellátásra és gyógyszeres kezelésre szorul. Jelenleg olyan gyógyszeres kezelési lehetőségek vannak, amelyek ugye itten miután meszes faló erekről beszélünk, amelyeknek a tágítása már nem, vagy nagyon nehéz késsel lehet, a legtöbb olyan készítmény, amelyik az érszűkületesek panaszainak a kezelésére szolgál, ez valamilyen formában az áramlási viszonyokat és hát az elzáródás mögötti területnek a vérkínálatát növeli. Ennek megfelelően ezeken a típusú készítmények mellett ugye olyan készítményeket alkalmazunk, amelyek az alvadás gátlást képezik. Ugye nagyon gyakran az elzáródás azért következik be, mert az érfalon lévő érelmeszesedéses elváltozás kifekélyesedik, itt az elzáródásnak a mechanizmusa az, hogy a vérlemezkék, amelyeket Trombocitáknak nevezünk, azok összetapadnak, lezárják ezt a kifejkiésedést egy területet és egy vérrögöt hoznak létre, amelyik vérrög tulajdonképpen elzárja az artériának a belső ülterét és ennek a következtében jön létre az él elzáródás. Itt az ér, artériás ív vérkeringési zavaroknál tehát azon kívül, hogy a keringést javító kezelést beállítjuk, szükséges önkészítményeknek az alkalmazása, amelyik gátolja ezeknek a vérlemezkéknek az összecsapódását. Tehát a korrekt eljárás tulajdonképpen a gyógyszeres kezelésben, hogy a keringést fokozó és a keringési paramétereket javító kezelés mellett mindenképpen a vérlemezkék összecsapódását gátló készítményeket is hát alkalmazzuk. Fontos tulajdonképpen az értorna, amelyik tulajdonképpen a legegyszerűbb formája a járásgyakorlatnak, úgyhogy bíztatjuk az érszűkületes betegeket, hogy minél többet járjanak mozogni, mozogjanak. Hát az alsó végtagok izomzatát tornáztassák, itt ugye gyakorlatilag a tornáztatás és maga az értornának nevezett különböző gyakorlatok, azok elősegítik, hogy a meglévő érpályáknak a kapacitása növekedjék ennek a következtében. Ugye a munkaizomzat, amelyik a járásnak a kivitelezését végzi, vérellátásra, oxigénellátásra javít, ami abban nyilvánul meg, hogy a fájdalom nélküli járástávolság a betegek egy részénél spontán is javul. Sőt, még az is bekövetkezhet az elzáródást követő időszakban, hogy a szöveti vérellátás területén érujdon képződések lépnek fel, amelyek tovább javítják a rossz vérellátási területnek az oxigénellátását. Jelentős az étrendnek a megtartása, a lehetőség szerint az étrendben olyan változtatást hozzunk létre, amely az érelmeszesedéses, érfal elváltozások további kialakulását gátolja. Tehát általában zsiradékszegény étrendben és hát magának a testhőnek a csökkentésében is hát valamiféle formában segítséget tudunk nyújtani a kialakulásoknak a minél későbbi voltában, vagy pedig a kialakulások megakadályozásában. Ott, ahol magasabb a vérzsiradék szint, ott már olyan készítmények vannak, amelyek a vérzsiradék szintnek a különböző formáit csökkenteni tudják és ugyanakkor most már a legmodernebb készítmények arra is képesek, hogy a frissen kialakult érelmeszesedéses érfal elváltozásokat meg tudják kisebbíteni. Tehát gyakorlatilag a vérzsiradék szintnek a csökkentése, vagy az étrendben egy olyan étrend kialakulása, hogy a vérzsiradék lehetőség szerint egy elfogadható, nagyon alacsony szinten legyen. Amennyiben ez nem következik be, akkor pedig olyan készítményekkel kell kiegészíteni, amelyik a vérzsiradék szintet tovább tudják csökkenteni. A vénás megbetegedéseknél kicsit más a helyzet ugye, mert nem az odaáramlási, hanem a visszaáramlási zavarokkal van probléma. Tehát az első feladatunk lehetőség szerint az elzáródás alatti szöveti duzzanatnak a szöveti vizenyőnek a lehetőség szerinti csökkentése, amelyikre hát azon kívül, hogy mozgatjuk a végtagot, lehetőség szerint a passzív, függőleges helyzetben való tartásától óvjuk a beteget. Rugalmas pólyát alkalmaztatunk, azon kívül vízhajtókat használunk olyan mennyiségben, hogy lehetőség szerint a visszaáramlási folyamatok és a szövető vizenyők lehetőség szerint csökkenjen, mert ekkor van sansza a betegnek arra, hogy valamikor az élete folyamán ne alakuljon ki lábszárfekély. Gyógyszeresen nagyon szűk a lehetőségünk, ugye még a vízhajtók azok, amelyek a legtöbbet érnek. Azok a készítmények, amelyeket Vénatonikumnak nevezünk, ezek mind ilyen vitamintermészetű, úgynevezett Rutozita származékok, ezek nagyon kevésbé tudják az érfal tónusát valamilyen formában befolyásolni, csökkenteni, hogy minél kisebb legyen a tágulat. Általában a kapilláris keringésbe tudnak valamilyen formában segíteni, de Isten igazából jelentős mértékben a vénák visszaáramlási zavarban túl sok szerepet nem tudnak játszani. Általában vissző gyulladásnál mondjuk az a téves az a lehetőség, hogy antibiotikumot kell adni, mert ezek az elzáró rögök ezek sterilek, viszont nagyon ritkán látjuk azt, hogy gyulladáscsökkentőt adnak. Tehát olyan készítményeket, amit mi a reumás megbetegedésben gyógyszerként alkalmazunk, azokat célszerű alkalmazni a gyulladások csökkentésére és teljesen fölösleges antibiotikumot adni. Nagyon sokszor látjuk azt, hogy a beteg gyulladáscsökkentő nélkül valamilyen ilyen Vénafaltonikum és antibiotikus kezeléssel beállítva jelentkezik és hát mindenki csodálkozik, hogy a visszérgyulladása nem gyógyul. Ha már kialakult a lábszárfekély, az egy nagyon nehezen kezelhető és nagyon nagy türelmet igénylő elváltozás. Nagyon fontos az, hogy rendszeresen, majdnem naponta el kell végezni a lábszárfekélyeknek a kezelését, ami azt jelenti, hogy naponta ki kell nyitni a kötözést. Helyileg azokat a beavatkozásokat, amelyek a lábszárfekélynek a tisztítására, azoknak a szövettörmelékeknek az eltávolítására szolgálnak, azokat helyileg alkalmazzuk. Ugyanakkor mindazokat a beavatkozásokat, amelyeket az előzőekben említettünk, hogy a lehetőség szerint biztosítani kell a végtagnak a minél nagyobb vizenyőmentesítését. Azokat folyamatosan végezzük, nem mindegy az, hogy a rugalmas pólyát hogyan helyezzük föl, ennek is megvannak a szabályai. Rendszerint úgy kell felhelyezni, hogy maga a lábhát és a sarok is a rugalmas pólyával fedve legyen és a rugalmas pólyának a nyomása az a bokatájéktól fölfelé csökkenjen. Tehát effektíve mintegy terelje a vénás visszaáramlást a térdek és a testük felé. Helyileg attól függően, hogy milyen képet mutat a lábszárfekély, ha szükséges tenyésztünk a lábszárfekélyből baktériumokat keresünk. Lehetőség szerint célzottan helyileg antibiotikum tartalmú készítményeket is használhatunk és hát különböző korszerű fedőanyagok vannak, amelyeknek a segítségével el lehet végezni a kezelést. Van egy alternatív formája is a kezelésnek, ez hát gyakorlatilag egy olyan beavatkozás, hogy magának az érszűkületes alsó végtagnak is és a lábszárfekélyes és rossz visszaáramlású alsó végtagnak a kezelésében egy olyan gázelegynek a használata, amelynek 95 %-a orvosoxigén és 5 %-a Ózon. Az Ózon annyit tesz, hogy kitágítja a környezetében lévő összes kapillárisokat, amelyeknek olyan vékony a fala, hogy a bevitt Ózonnak a Oxigénnek a mennyisége hát bekerül a kapillárisokba és több órán keresztül, általában 12-16 órán keresztül annak a környéknek az Oxigénellátását biztosítani tudja. Sebészeti kezelés, vagy mikor belgyógyászati? Ez két alternatíva. A sebészi kezelés megtervezésénél feltétlenül el kell végezni az érfestéses Röntgen-vizsgálatot, amivel pontosan kimutatják az elzáródás, vagy az elzáródások helyét, vagy helyeit és gyakorlatilag akkor tud az érsebész dönteni abban, hogy alkalmas-e a végtag, vagy pedig az érszűkület műtéti megoldása. Abban az esetben, hogyha ez nem alkalmas, akkor ugye egyértelmű, hogy csak belgyógyászati kezelés lehetősége áll fent. A sebészi beavatkozásoknak lehet főleg embólia esetén az embóliának a direkt eltávolítása, ez a legkisebb beavatkozás, vagy sebészileg magának a rövidszakaszú érelzáródás van és friss trombózis van, akkor direkt el lehet távolítani. Legtöbbször egyébként az a beavatkozás, hogy saját vénával, vagy pedig műanyag protézissel áthidalják az elzáródás területét és gyakorlatilag az elzáródás alatti terület ezen a beültetett vénadarabon, vagy pedig műanyag protézisen keresztül kapja továbbiakban a vér ellátását. Sajnos egy probléma van, hogy abban az esetben, hogyha cukorbetegség áll fenn, vagy a páciens nem hagyja abba a dohányzást, akkor általában ezek a beültetett áthidalások nagyon gyorsan, sok esetben már a műtétet követő napokban is újra elzáródhatnak. Egyébként általában olyan kettő-négy év múlva benne van a lehetőség abban, hogy az áthidalások újra elzáródnak és itt az a probléma, hogy az áthidalásoknál, amelyek mindig azon a területen történnek, rendszerint a combon, ahol az elzáródás van, ott ugye helyileg hatolnak be ugye a behatolásnál azokat a megkerülő artériákat, amelyek biztosították az elzárás alatti terület vérellátását, azokat átvágják, lekötik és hogyha az áthidalás újra elzáródik, akkor azt jelenti, hogy ezek már nem tudják betölteni a funkciójukat. Ennek a következtében az elzáródás alatti terület kritikus állapotba kerülhet, tehát az érsebésznek akkor, amikor egy ilyen műtétet indikál, akkor ezeket is figyelembe kell venni. Általánosságban hogyha valaki kényelmes sétatempóban százötven-kétszáz-kétszázötven métert meg tud tenni anélkül, hogy megállást kényszerítő lábikra fájdalom lépne föl, akkor ennek a műtétnek az elvégzése nem feltétlenül szükséges. Sőt, nem is célszerű ugye, mert hogyha egy újabb elzáródás következik be az áthidalásban, akkor az alsó végtagnak az elzáródás alatti területen alsó végtagnak az állapota kritikus állapotba kerül.