HIRDETÉS

Fertőzés és felfakadás - a rossz sebgyógyulás okai

A dohányos bőrsebe lassabban és gyengébben gyógyul, mert a bőr vérellátását rontja a dohányzás. Már egy elszívott cigaretta már több mint egy óra tartamú időre lerontja a bőr keringését. A hatás összetett, magába foglalja a nikotin által kiváltott érösszehúzódást és a vértestekhez kötődő szénmonoxid által akadályozott, csökkent szöveti oxigén ellátását. Ez a kedvezőtlen hatás a sebfertőződését és a sebszétválás kockázatát egyaránt fokozza. A dohányos esetében a kollagénben gazdag hegszövet szegényesebb a protein gazdag rostokban. A seb vérzésének kockázatát is növeli a dohányzás az elégtelen kollagén tartalom miatt. A dohányos műtöttek sebe lassabban gyógyul, mint a nem dohányzóké. A béltraktust érintő sebészeti beavatkozások erős dohányosoknál szövődményekkel terhesek. A műtét utáni sebszétválás kockázata háromszor nagyobb. A műtét utáni légúti szövődmények kockázata is nő az altatás után, a dohányosok körében ez a kockázatnövekedés négyszeres. Ilyen a pneumonia fokozott kockázata, illetve más, ritkább légúti szövődmények fellépése. Az erős dohányosok körében a rossz sebgyógyulás miatt a hegek kétszer olyan szélesek. A plasztikai sebészeti műtétek is rosszabb kockázatúak, a műtött terület még kedvezőtlenebb is lehet mint a műtét előtt. Ez az oka hogy sok plasztikai sebész elutasítja a dohányosokat a műtétre jelentkezők közül. Mind a hát, mind a mellműtétek a szövetelhalás kockázatával járhatnak. Csatlakozzon Ön is a Dohányzás Elleni Világnap alkalmából az első, egyszerre, egy helyen, legtöbb égő cigarettát elnyomók Guinness rekord kísérletéhez, amelynek időpontja: 2010. május 29. ( szombat ) 10-16 óráig, helyszíne: WestEnd Bevásárló Központ Tetőterasz. Várjuk nagy szeretettel az egészségtudatos, dohányfüst mentes napon és a Guinness rekord kísérlet résztvevőjeként is ezen az egész napos vidám-értelmes-egészségtudatos programon!