HIRDETÉS

Hangyák a bőrön - ezért kell nagyon komolyan venni a zsibbadást

A zsibbadást gyakran aposztrofálják a betegek bizsergésnek vagy hangyászás érzésnek. Ez neurológiai tünet, Dr. Ertsey Csaba elmondja mitől alakul ki ez az érzés. Részlet 2010. március 12-i élő adásból.

Gyakrabban fordul elő, hogy a zsibbadást egy második érzés megjelölésére használják. Ez pedig olyan, mint hogyha az ember bőrén hangyák masíroznának, vagy egyszerre sok, apró, nem túl hegyes tűvel szurkálnák. Tehát egy plusz érzés, egy olyan érzés, amihez igazából nem társul egy megfelelő kiváltó inger. Ezt a fajta zsibbadást az orvosok szeretik úgy is hívni, hogy paresztézia. Ilyenkor még egyszer mondom: nincsen adekvát inger, tehát nem masíroznak hangyák a bőrünkön, nem áll ott mellettünk valaki 1500 tűvel a kezében, hogy bökdössön minket és mégis ehhez hasonló érzésünk van. Ez megint rendkívül sok dologtól lehet. Önmagában az, hogy most ilyen plusz érzést, ilyen paresztéziát valaki észlel, az még arról nem mond semmit, hogy ennek mi lehet az okozója. A teljesség igénye nélkül bármiféle idegrendszeri, érzőkört érintő működés zavar előidézheti. Tehát lehet mondjuk egy-egy epilepsziás rohamnak adott esetben egy vérkeringési zavarnak, vagy akár éppen egy migrénes fejfájást megelőző aurának is a részjelensége, de hát egy csomó minden esetben azért is felléphet, hogyha mondjuk valamelyik ideget hirtelen valamilyen inger éri. Ugye, amikor az ember bevágja a könyökét, ugye amikor váratlan vendég jön, szoktuk mondani, akkor az történik igazából, hogy itt a könyökhajlatban elhaladó egyik ideget, amit ulnáris idegnek hívnak és ami itt jön lefelé, végig halad itt a könyökhajlat alatt és aztán jön kifelé az alkaron végig, ezt az ulnáris ideget jó alaposan megütjük, tulajdonképen azon a helyen, ahol nem is az idegnek a sejtteste van, hanem maga az idegrost, ami az ingerületet vezeti. Ennek következtében egyrészt kialakulhat egy kissebbfajta érzéskiesés is, a döntő érzet azonban mégis ez a paresztézia legjobb zsibbadás, ami lehet fájdalmas, rendkívül kellemetlen. Furcsa módon nagyon ha meg tudjuk mutatni, hogy melyik ujjunkat érinti, a kisujj ebben mindenképen benne szokott lenni. Ugye az első három ujj ez meg semmiképpen, általában a hat a középső a gyűrűsujjnak a felénél van. Tehát a zsibbadás alatt ezt a kétféle dolgot szokták leggyakrabban érteni. Érzés eltérést lehet akkor ezek szerint még egyszer mondom, érzéskiesés mint amivel a fogorvos elérzésteleníti a szánk egy részét, illetve lehet egy plusz érzés, mint amikor az ember beüti a könyökét például. A gond az, hogy sok esetben több dolgot is neveznek még a betegek zsibbadásnak. Így egyes esetekben a gyengeséget is zsibbadásként aposztrofálják. Az enyhébb fokú gyengeséget, ami mondjuk a kezek ügyetlenségében nyilvánul meg, szintén nevezhetik zsibbadásnak és még egy sor egyéb dologra használják. Miért fontos a zsibbadásról beszélni? Vannak olyan betegségek, amiknél a zsibbadás egy korai és vezető tünet. Például ugye a fiatal korban relatíve gyakran jelentkező Szklerózis Multiplex, amiről itt a Videóklinikán már rendkívül sokszor volt szó. A Szklerózis Multiplexnek az egyik korai tünete lehet a zsibbadás, ami érzéskiesést is jelenthet, illetve más esetben paresztéziát, tehát ezt a furcsa hangyamászás szerű, bizsergés szerű érzést is jelentheti.

Szklerózis multiplex

  • Információk
  • Az idegrendszer betegségei
  • Szklerózis multiplex