HIRDETÉS

"E"-re megy a doki: Digitális Akadémia orvosoknak!*

Hogyan kezeljük az e-pácienst? Milyen módon keressünk a Google-lal? Hogyan állítsunk be napi egészségügyi cikkajánlót? Hasonló kérdésekre adja meg a választ a Digitális Akadémia programsorozat, amely az internet és számítástechnika adta lehetőségekkel igyekszik megismertetni az orvostársadalmat
A Digitális Akadémia nyitórendezvényén kívül igény szerint kisebb workshopokat szerveznek majd, illetve a konferencia előadójának online kurzusait is elvégezhetik az érdeklődők.A már említett három pillérből áll majd össze a Digitális Akadémia, amellyel a szervező GlaxoSmithKline gyógyszergyártó vállalat célja egy olyan digitális fórum megteremtése, melynek során az egészségügyi szakemberek betekintést nyernek az internet, az orvosszakmai oldalak, a közösségi média ésszerű és hatékony használatába. A modern kor kihívásaival ugyanis lépést muszáj tartani: minden orvos rémálma lehet például az a páciens, aki az internet segítségével "tájékozódott félre" Önnön betegségéről, saját állapotáról. Az akadémia mindazoknak az orvosoknak, gyógyszerészeknek is szól, akik szeretnének a kollégáikkal szakmai kérdéseket online megvitatni, akik naprakészek kívánnak lenni a szakterületükön, de nincs idejük az interneten való keresgélésre, akikkel előfordult már, hogy ismerősnek jelölték őket a Facebookon vagy más közösségi oldalon a betegei, és nem tudták hogyan kezeljék a helyzetet. A betegek gyógyulását, egészségük megőrzését segíti, ha a kezelőorvosuk, gyógyszerészük nem idegenkedik az elektronikus kommunikációban rejlő lehetőségek használatától, ismeri a bennük rejlő lehetőségeket. Másrészt szakmai fejlődésüket mozdíthatja előre, megkönnyítheti mindennapi munkájukat, ha hatékonyabban, kevesebb idő alatt találják meg a számunkra fontos szakmai információkat a világhálón. A rendezvényre szakterülettől függetlenül regisztrálhattak a résztvevők.  Ilyen módon részt vett pulmonológus, háziorvos, házi gyerekorvos, onkológus, gyermekpulmonológus, fül-orr-gégész, neurológus, bőrgyógyász, gyógyszerész, traumatológus, sebész, belgyógyász, szülész-nőgyógyász és urológus szakorvos is
.
A konferencia házigazdája Dr. Meskó Bertalan, a magát „geek”-nek, rajongónak nevező, orvosi jövőkutató volt. Az interneten Berciként ismert tudós a világ első, közösségi médiáról és orvoslásról szóló kurzusának oktatója a Semmelweis Egyetemen, rendszeresen tart előadásokat világszerte. Az akadémián előadásainak témáit hat fő téma köré szervezte: számtalan hasznos gyakorlati tanácsot mutatott be az internetes kereséshez, találó példákkal illusztrálva azokat, mobileszközök használatához (okostelefonok, tabletek) az orvostudományban. Bemutatta az e-páciensek és az általa „Googlerek”-nek nevezett betegek közti különbségeket, a közösségi oldalakban rejlő lehetőségeket és veszélyeket, mikroblogolás fontosságát és eredményességét. Végül a naprakészség témaköre került terítékre, a résztvevők megtudhatták, hogyan juthat el hozzájuk minden, számukra érdekes információ anélkül, hogy ők maguk keresnének rá nap mint nap, akár órákat is eltöltve ezzel.A konferencia másik előadója Dr. Horváth Tamás, az ENT House Budapest magánklinika fül-orr-gégésze arról beszélt, hogy hol tájékozódnak a betegek, mit is jelent az e-páciens fogalma, milyen a reális e-beteg, illetve az e-orvoslás fogalmáról, és annak fontosságáról. Mindkét előadó igazán felkészülten és egyszerűen, érthető példákon keresztül mutatta be a közönségnek a digitális kommunikáció és orvoslás összefonódását. Az érdekes, hiteles prezentációk segítségével a nap végéig fenntartották a vendégek figyelmét. A konferencián az interaktivitás igen nagy szerepet kapott: minden blokkot kérdésekkel és azok készséges megválaszolásával, valamint szavazással zártak, melynek eredményei rögtön megjelentek a kivetítőn, ily módon a kevésbé érthető részekre vissza lehetett térni.
*hirdetés