Különböző érzékenységű emberek vannak, akik különböző traumákat másképpen dolgoznak fel. Elképzelhető, hogy évtizedeken keresztül egy gyermekkori rossz élményt cipel magával, ami még felnőttkorában is kísérti. Ha időközben hatalmába keríti egy erősebb érzés vagy félelem akár egy időre ki is olthatja a gyerekkori traumát. Részlet a 2010. június 16-i élő videorendelésből.

Harminckét éves ember. Pici kora óta egy fóbia keseríti meg az életét, a hányástól való félelem. Gyerekkoromban egyszer kimosták a gyomromat, azt hiszem itt kezdődött az egész. Amikor gyerekkorban történik egy gyomorkimosás, akkor valójában, hogyha elképzelik a helyzetet lehet, hogy ott van a mama, de igazából ledugnak egy csövet, szóval egy csomó fizikális kellemetlenséggel, akár fájdalommal, rosszulléttel jár az egész. Vagyis az a kiskölyök hirtelen kiszakítva a biztonságos környezetéből belecsöppen egy idegen szituációba, ahol megijed és valójában itt ez a lényeg, hogy mert nem a megijedés a lényeg, hanem a szülő, hogy ezzel mennyire foglalkozott ezzel a trauma feloldozásában. Fiam, ne haragudjál! Hát túlélted, semmi gond nincs. Menjünk vissza, gondoljunk bele, hogy mennyire vagy felelős azért, hogy gyomormosás történt és ezt az egészet kibeszélni, átgondoltatni, visszatérni. Nem így, hogy na ez a túlélted, hála Istennek megyünk tovább, ez nem így van, mert különböző érzékenységű emberek vannak, akik különböző élményeket különbözőképpen dolgoznak fel és különböző ideig hordozzák magukban. Itt van ez az úr már egy jó ideje hordozza. Nemrég viszont egy furcsa dolog történt velem, hogy Majdnem 20 órás utazás alatt sajnos végig rosszul voltam. A teljes utat a repülő repülőtér mosdóiban töltöttem. Rám jött a félelem, sírás, egyedül voltam. Tehát senkire nem támaszkodhattam. Látja mennyire nem oldotta meg azt a gyerekkori traumát, ami arról szólt, hogy kiszolgáltatott, egyedül van. Lehetséges és a mamája kiugrott, erre ő megijedt, hogy ott fogják hagyni. Egy csomó feldolgozatlan, kimondatlan élménytömege van akkortól, nincs a helyére rakva. Tehát senkire sem támaszkodhattam, majd egyszer csak már a sokadik órában valahogy feladtam a harcot magammal, rájöttem, hogy a hányás is túlélhető, így van és mivel lelkileg egy nagyon nehéz periódus közepén voltam válás, úgy éreztem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Ezt akartam megkérdezni, hogy ezt valószínűleg kiváltotta egy élmény. Gondoljon csak bele. A váláson most attól függően, hogy Önt hagyták ott, vagy pedig Ön lépett ki a sztoriból, ez valójában szinte mindenkinél ilyenkor megtapasztalják a másik ember hiányát látszólag. Nem a másik ember hiányzik. Bármilyen rossz egy kapcsolat, meg most nem akarok belemenni a különböző játszmák lényegébe, hogy ez miből fakadhat, de két ember egymásra támaszkodva így, vagy úgy általában kisebb mértékben, de megadja egymásnak az érzelmi biztonságot és válás során az érzelmi biztonság hiánya kezd el hiányozni és attól esek én kétségbe, hogy Úristen, mi lesz most velem hogyha nem bízok magamban, hogyha itt jön az, hogy nem oldottam meg a szüleim sztoriját, nem váltak le róluk érzelmek, satöbbi, satöbbi, satöbbi és ott a gödör alján valami csoda történt és ez valahogy a hányástól való rettegés megszűnt. Ennek négy hónapja és azóta sem éreztem újra a félelmet. Kíváncsi lennék mit gondolna erről. Vajon elmúlhat-e ilyen eseménytől egy évtizedek óta tartó fóbia? Félek, hogy újra visszajön az érzés, de próbálom magamban áthangolni, hogy vége ennek a kórszaknak. Nem biztos, hogy vége kedves uram, mert ha félek, hogy újra visszajön, van a szólás-mondásunk: ne fesd az ördögöt a falra, mert az megjelenik újra. Tehát emlékszem egyszer életemben volt egy pár betegségem. Az egyik, kétszer volt agyhártyagyulladásom, ami után én közben tanultam az agyhártyagyulladást, akkor elkezdtem rettegni attól, hogy Úristen, elbutultam! Nagyon sokáig tartó félelmem volt ez, azonban az első ilyen agyhártyagyulladás az ilyen tizen-hány éves voltam? Tizenkét-három éves koromban volt és ez egy csötődménynek a következménye volt. Egy arra emlékszem, valamelyik gyerekbetegség, a Himlő. Asszem a Himlő következménye volt és ennek következtében maradt egy ilyen nagyon érdekes, nagyon sokáig tartó, hogyis, hogy mondjam furcsa érzés, mert ilyenkor, amikor az agyhártya gyulladásba kerül, ott egy hely éri, valami megváltozik s nagyon sokszor, mivel gyerekkoromban délutánonként lefeküdtem, arra ébredtem fel, hogy nagyon furcsa érzés volt az. Nagyon fájdalmas volt pontosabban, mert ez, hogy én megérintem az asztalt, képzelje el, én ezt hallottam. Hallottam azt, ahogy megérintem az asztalt és azt éreztem a fülemben, hogy az érintés az fáj. Iszonyú kemény volt s emlékszem egyszer kimentem az udvarra, szüleim is asszem, vagy nem voltak otthon, vagy aludtak. A lényeg az, hogy nem tudtam mit kezdeni, mert annyira a zajok, nyár volt. A zajok annyira felerősödtek, amelyek nem zajok voltak. A csicsergést, a szeleket én úgy hallottam, mint hogyha ilyen hatalmas kalapáccsal ütnék a fejemet és akkor fogtam és beleütöttem a falba. Utólag olvastam, hogy sajnos ez egy törvényszerűség. Az erősebb fájdalom mindig kioltja a kisebbet. Érzelmi biztonság elveszítése, bűntudat, mit rontottam el, házasság, esetleg gyerek. Mi lesz velem, hogy oldom ezt meg? Szeretni fog-e más? Tehát egy csomó-csomó frusztráció és feszültség és ennek következtében az erősebb fájdalom kioltotta a kisebbet, törvényszerűség. Azonban ahogy ez a krízis majd múlik, ez a házassági krízisre és ennek az intenzitása csökken, előjöhet a másik. Valójában az érzelmi biztonság elveszítésétől való félelem gyerekkortól kezdve nincsen megoldva. El szokták a szakemberek hinni, hogy ez a szeparációs szorongás. Tehát ne felejtse azt el kedves uram, meg akárki hallgatja, hogy ezek a tünetek, ehhez kétféle hozzáállást lehet tanúsítani. Az egyik a tüneti kezelés, amikor nagyon sokszor elkezdem szedni a gyógyszereket és akkor bízva a csodába, hogy ezek megszűnnek. Nem szabad elfelejteni azt, hogy a tünetek mögött van valami ok és hogyha nem elég tapasztaltak, akkor nem fognak rájönni, de a tünetek halmozódnak azért, mert az ok még nem szűnt meg, mindennek van oka. Én hiszek ebben. Lehet, hogy ez egy ilyen klauzális terápia, vagyis klauzális hozzáállás, tehát ok-okozat, de én azt tapasztalom, nagyon ritkán van az a pszichés állapot, amikor én nem tudok találni valami okot. Valami mindig van, ami traumatizálja az embert. Tehát hogyha szintén azt tudom tanácsolni, hogyha fél, akkor vissza fog jönni. Magát áthangolni az, hogy így nem jön, na ez nem fog bekövetkezni. Azért, mert másik nagyon fontos. Eddig is tudtam, de lehet, hogy nem mondtam ki magamnak, hogy nagyon sok ember küszködik az önbizalom hiánnyal. Valamire rájöttem, hogy vannak racionális szempontú sikerélmények és érzelmi szempontúak. Attól függően, hogy melyik milyen konfliktus. Azonban tudja, ez olyan dolog, hogy önbizalommal száguldás következik be. Tehát jól érzem magam, pörgök, megyek, egyre több a pozitív élmény. Jól érzem magam a bőrömben. Ez ahhoz hasonlítható, hogy akinek tegyük fel önbizalma van, az azt jelenti, egy nap kétszáz kilométert megy autóval, tegyük fel. Csak hozzá hasonlítva, hogy megértse. Tegnapi nap hú nagyon jó volt, meg tegnap előtt, meg azelőtt, meg azelőtt, meg azelőtt és ma tudom, hogy igaz, hogy kétszáz kilométert kell, hogy menjek, de tegnap beletöltöttem 15 liter benzint, maradt még egy, meg fogom oldani. Eddig is megoldottam, de nem töltök bele benzint. Elindulok, csak el fogok akadni, mert az autó az megáll, nincs benne benzin. Ez meg annak a jele, hogy ahhoz, hogy én száguldhassak nap mint nap szükséges beletölteni a benzint, ami azt is jelenti, hogy az önbizalmat mindig az aktuális napon lehet elérni, a következő nap újra kezdődik s éppen azért van, hogy a bennünk rejlő démonok, ördög, vagy nevezzük negatív tulajdonságnak, ez mindig az adott napon lehet ezt megoldani. Mindig, kivétel nélkül. Ha valaki ezt elfelejti, hiába oldotta meg tegnap, rá fog fázni, mert mindig az aktuális napon szükséges az önbizalmat újra és újra fejleszteni és ez valami másként nem megy. Nap mint nap szükséges beletölteni ebbe az autóba benzint, hogy én száguldhassak. Tehát ha tüneti szempontból áll hozzá, akkor esetleg el akarja felejteni, hogy Önnel ez történt, de sajnos ez így nem megy. Fontolja meg, én foglalkoznék ezzel, hogy miért van bennem ez a félelem és mi történt a gyerekkorban és mi van a szülőkkel, satöbbi, satöbbi, van munkája.