HIRDETÉS

Ha tudatosan cselekszik, életet menthet - Pacemaker Nap

A hirtelen szívhalál nem válogat, bármikor, bárkivel megtörténhet. A mentők kiérkezéséig folytatott küzdelem, a szakszerű segítségnyújtás életet menthet. Az újraélesztés helyes technikájának ismerete is témája lesz az ICD-Pacemakerrel Élni Alapítvány által április 17-én a Lurdy Házban megrendezésre kerülő Pacemaker Napon, Budapesten. A rendezvényen a szakmai előadások mellett, kulturális és szórakoztató programok is várják az érdeklődőket. Hazánkban a hirtelen szívhalál a vezető halálokok között szerepel, évente 26 ezer ember veszíti életét azonnali szívmegállás következtében. Minden órában három embernek áll meg a szíve, ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, ezáltal az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad, a beteg összeesik, pulzusa és légzése leáll. Újraélesztéssel a beteg keringése mechanikusan fenntartható, élete megmenthető. A szív váratlan megállása kortól, nemtől függetlenül bárkinél előfordulhat, ráadásul nagy százalékban a látszólag egészséges embereknél is bekövetkezhet. A halál oka az esetek 80 százalékában a szív elektromos katasztrófája, mely kamrafibrilláció következtében jön létre. Az orvosi mikroelektronika fejlődésének köszönhetően az áldozatok nagy része megmenthető lenne. A hirtelen szívhalál esetében azonnali cselekvésre van szükség, hiszen a segítség nélkül eltelt minden perc tizedével csökkenti a beteg életesélyeit. Az ötödik perc után pedig, sajnos, elkezdődik az agykárosodás. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen az újraélesztés alapvető technikájával. Ebben nyújtanak segítséget a szakértők, akik a rendezvényre kilátogatókat ismertetik meg az elsősegélynyújtás alapismereteivel. A hirtelen szívhalál elkerülésében a beültethető készülékeknek jelentős szerepe van. 1 millió főre vetítve évente megközelítőleg 550 pacemaker beültetés történik hazánkban, míg az elvégzett beültetések számát tekintve Európát vezető Németországban közel 1200 ilyen készülék-beültetésre kerül sor. Az ICD implantációk száma Magyarországon 1 millió lakosra vetítve közel 75, míg Olaszországban ez a szám 260-ra tehető évente. A pacemaker egy olyan szívritmus-szabályzó eszköz, amely általában azt hivatott megakadályozni, hogy a szív túl lassan verjen, így segítve elő annak szabályos, megfelelő ütemre történő működését. Az ICD (beültethető defibrillátor) egy, a bőr alá ültetett olyan szerkezet, amely az életveszélyes kamrai ritmuszavarokat akadályozza meg. Az ICD – a pacemakerrel szemben – csak akkor lép működésbe, amikor bármilyen, az életet fenyegető ritmuszavart észlel a szívben. Hazánkban a különböző szakmai szervezetek munkájának ellenére továbbra is alacsonynak mondható a hagyományos pacemaker és ICD készülékek beültetéseinek száma. Az iparilag fejlett országokban éves szinten 500-1000/1 millió lakosra tehető az implantációk száma. Hasonló a helyzet hazánkban is, ugyanakkor a különbség évről évre csökken. A szívritmus-szabályzó készülékek technikai fejlettsége jelentősen növekedett az utóbbi évtizedek során. Mindezek ellenére a betegek számára nem sikerül olyan életminőséget biztosítani, mint amilyen a betegség előtt volt. Ugyanakkor számos olyan dologra kell fokozott figyelmet fordítaniuk, amelyek mások számára természetesnek tűnhetnek. Az ICD-Pacemakerrel Élni Alapítvány célja, hogy a beültetett készülékekkel élő emberek folyamatos tájékoztatását, felvilágosítását biztosítsa az élhetőbb mindennapok megteremtése érdekében. A szívritmus-szabályzókkal való együttélés szabályaival ugyanis minden betegnek tisztában kell lennie és be kell tartania azokat. Emellett a hozzátartozók elsősegély-nyújtó oktatását is kiemelt feladatának tekinti az Alapítvány, hiszen egy esetleges szívmegállás esetében az eszköz nélküli újraélesztéssel a családtagoknak különösen tisztában kell lennie. Küldetése megvalósítása érdekében és hogy a pacemakerrel élők nagyobb figyelmet kapjanak, az Alapítvány 2011. április 17-én Pacemaker Napot és betegtalálkozót szervez Budapesten, a Lurdy Házban, ahová nem csak a betegeket, hanem az egészséges embereket is várja. A vasárnap 10-től 17 óráig tartó rendezvényen szakmai előadásokkal, szakorvosi tanácsadással, kötetlen beszélgetéssel és kulturális programokkal várják az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a szakszerű „újraélesztés” technikájával is. A jó hangulatról többek között a Csillag Születik sztárfellépői gondoskodnak. A részletes programról bővebb információt kaphat, ha ellátogat a www.pacemakernap.hu weboldalra.