HIRDETÉS

Más anyatejet kapnak a fiúk és a lányok

Az anyatej az első táplálék, amit az újszülöttek kapnak, a legújabb kutatások azonban azt derítették ki, hogy a tej összetétele függ a gyerek nemétől és attól, hogy milyen egészségi állapotban van. Ezeknek a folyamatoknak a megértése segít a kutatóknak belelátni az evolúciós folyamatokba - írja az index. A Michigan State University kenyai asszonyok tejét vizsgálták. Azt találták, hogy a fiúk zsírosabb tejet kaptak, mint a lányok. A fiús anyák tejének zsírtartalma 2,8 százalék volt, a lányosaké 1,74 százalékos. Ugyanakkor szegényebb anyák lányai zsírosabb tejet kaptak (2,6, illetve 2,3 százalék), mint fiaik. A mostani kutatás megerősítette a korábbi megfigyeléseket, hogy a gyerek nemétől függ az anyatej összetétele. Az új tanulmányban jól élő massachusettsi anyákat is megfigyelt, ott is ugyanezt tapasztalták. A két említett tanulmány alátámasztja a negyven éve ismert Trivers-Willard hipotézist. Az elmélet lényege, hogy a természetes szelekció olyan szülői képességeket hozott létre, amelyek a szaporodás külső és belső feltételeinek a függvényében azt a nemű utódot részesítik előnyben, amelyik a jövőben várhatóan nagyobb mértékben vesz részt a szülői gének elterjesztésében. Lányok születnek, amikor nehéz időkön mennek át a szülők és fiúk, amikor könnyebb az élet. Többnejű társadalmakban – mint a kenyai falvakban – még bonyolultabb a helyzet. Itt egy fiú előtt több út áll, vagy erős lesz és népszerű, és maga is több feleséget tud eltartani, ezáltal több utódot nemzeni. Vagy szegény marad és nem lesznek utódai. A gazdag szülőknek inkább fia születik, a szegényeknek nem. Ennek oka, hogy a gazdag szülők fiai könnyedén folytatják az apjuk által kijelölt utat és maguk is több feleséget szereznek. A szegény szülőknél viszont a lányok azért biztonságosabbak, mert ha túlélik a gyerekkort, akkor hamar termékenyek lesznek és utódot szülnek. Az elmélet atyja, Robert Trivers nem vett részt a mostani kutatásokban, de nagyon izgalmasnak tartja az eredményeket. Szerinte ez egy olyan fejlemény, amire nem is mert volna következtetni az elméletből. A cikk folytatását ITT olvashatja.
Forrás: Index