HIRDETÉS

A potenciazavar nem csak szexuális panasz - az életedbe is kerülhet

Hossszú ideig úgy hitték, ha elmaradt az erekció, vagy nem sikerült megfelelő ideig a férfinak fenntartani a merevedését, akkor az csak lelki probléma lehet. Ma már tudjuk, az impotencia mögött csak igen ritkán állnak pszichés problémák. Nem is olyan rég még a merevedési zavarok nagyrészét pszichológiai eredetű panasznak gondolta a tudományos közvélemény. Ennek következtében a férfiak szinte kivétel nélkül, amennyiben a potenciazavar tüneteit észlelték maguknál, önmagukat hibáztatták és egyfajta szégyenbetegségként fogták fel a panaszt, amit jobb, ha csak ők maguk ismernek. Ennek megfelelően a terápia is sokáig a pszichés tényezőkre koncentrált, így aztán a panasz mögött álló fiziológiai tényezők mind ellenőrizetlenül maradtak és az erekciós nehézségekkel küzdő páciensek, a pszichiátriai segítség ellenére sem tudtak a panaszukra megfelelő megoldást találni. Életmentő merevedési zavar Szerencsére az orvostudomány és a diagnosztika fejlődésével a merevedési zavarokról alkotott kép is megváltozott. Ma már, szemben a korai vélekedéssel a szakemberek meggyőződése, hogy az erekciós problémák többségének hátterében leginkább fizikai elváltozások, betegségek állnak, nem pedig a psziché okozza a párkapcsolatokat és a férfiak önértékelését súlyosan romboló problémkat. Az erekciós zavarok, pl. más, komoly betegséget is előrejelezhetnek, pl. szív- és érrendszeri panaszokat. A legfrissebb adatok szerint a pszichés eredet mindössze az erekciós zavaros esetek 10-205-ában nevezhető meg a panaszok okaként. Sőt, azt is fontos tudni, hogy a legújabb kutatások szerint a merevedési zavarok súlyossága bizony akár életet veszélyeztető betegségekre is utalhat, amely az időben létrejövő diagnózis és az az alapján megkezdett kezelés révén elkerülhető volna. Persze, akár pszichés eredetű a panasz - pl. súlyos depresszió okozta merevedési zavar - akár nem, a merevedési zavar valakinél, egy bizonyos fokig minden esetben tettenérhetők pszichés faktorok. A leggyakoribb ilyen tényezők között fel kell sorolni a munkahelyi vagy otthoni körülmények, események miatt jelentkező stresszes állapotot, a szexuális teljesítőképesség miatti szorongásokat, a párkapcsolati problémákat vagy a szexuális úton terjedő betegségek miatti félelmet, és a lehetséges okokat még hosszan lehetne sorolni, mi minden okozhat olyan pszichés blokkot, ami a megfelelő merevedést akadályozhatja. A szakemberek szerint az esetek nagyrészében a merevedési zavart okozó testi panasz mögött ezek a pszichés gátlótényezők húzódnak meg másodlagos kiváltó okként. Akármi is a kiváltó ok, és legyenek akár enyhe, akár súlyos következményei, a panaszok sajnos elképesztően széles kört érintenek, Dr. Török Alexander az alábbi felvételben megdöbbentő statisztikai adatokról számol be:
Lélekölő teljesítménycsökkenés A merevedési panaszok mögött meghúzódó betegségek ugyan nem pszichés eredetűek az esetek túlnyomó részében mégis - mivel a férfiak énképét jelentősen befolyásoló szexuális teljesítőképességet érintően okoz súlyos zavart - komoly pszichológiai zavarokat okoz. A legtöbb férfi ráadásul mivel a büszkeségük sérül a panaszok miatt, inkább némán szenved. Ennek az egyik fő oka a bizolmatlanság, a büszkeség, ugyanis még akkor is, ha tudják, hogy nem okolhatók a panaszaikért, azt nem igazán hiszik el, hogy mások is belátják ezt. A büszkeség a fentiek ismeretében, miszerint a merevedési zavar más betegségeket is előrejelez, hiszen okai is leginkább szervi eredetűek azt is megnehezíti, hogy időben diagnosztizálják, az orvosok egy jelentős része ugyanis - ugyanolyan rosszul értelmezett szemérmességgel, mint a potenciazavaros betegek - rendszerint eltekint attól, hogy férfibetegeknél rákérdezzen, az adott páciens tapasztalt-e már magánál erektilis diszfunkcióra utaló tüneteket. Sajnos ma még a férfiak többsége nem hiszi el azt, ami az orvosok és egészségügyi szakemberek számára egyértelmű: a merevedési zavar kezelése éppen olyan folyamat és maga a tünetegyüttes és éppenolyan betegség, mint bármilyen más kórkép a csuklótöréstől a lágyéksérvig. forrás: American Urological Association, Medipress