HIRDETÉS

3 dolog, amit jó eséllyel nem tudtál eddig az AIDS-ről

December elseje az AIDS világnapja. Ez a betegség ugyan jól kezelhető, hiszen a gyógyszer szedésétől kezdve már nem fertőz, és hosszú életet lehet leélni vele, mégis nagyon veszélyes betegség, ami az egész világot érinti.

Összegyűjtöttünk 3 olyan információt, amelyet eddig valószínűleg nem tudtál az AIDS-ről.1. HIV: 10 perc alatt bizonyosságot szerezhetsz nyálteszttelEddig leginkább egyetlen módszer volt ismert a rettegett HIV-fertőzés kimutatására, amely egy vérvételből állt. A tűtől rettegők, és főleg a laborvizsgálatok idejét hosszúnak tartók számára azonban örömhír, hogy már létezik egy sokkal gyorsabb és szúrásmentes megoldás is a HIV-fertőzés gyanújának kivizsgálására. Az Egyesült Államokban a közelmúltban fogadták el azt az instant nyáltesztet, amellyel pillanatok alatt megbizonyosodhat bárki arról, hogy szervezetében kimutatható-e a HIV-vírus. Ráadásul a teszt maga nem nevezhető még drágának sem, hiszen jelenlegi árfolyamon számítva egyetlen teszt, kb. 13 ezer forintba kerül. De nemcsak az az előnye, hogy nem kerül nagyon sokba, hanem az is, hogy 10 perc alatt készen is van az eredmény. Az pedig csak hab a tortán, hogy elég megbízatónak számít a maga 92%-os pontosságával.2. HIV-pozitív anya szülhet egészséges gyereketNagyon fontos, hogy ez a sikertörténet kifejezetten Magyarországra igaz. Ha egy HIV pozitív nő rendesen kezelteti magát, akkor nagyon-nagy valószínűséggel egészséges kisbabája születik. Azonban, ha az anyuka nem tudja magáról, hogy beteg, nagy valószínűséggel nemcsak beteg babája születhet, de a legszörnyűbb is megtörténhet, meghalhat a pici. Dr. Szlávik János, infektológus avat be ennek a hátterébe.3. AIDS - A fertőzöttek 90%-a férfi!Magyarországon jellemzően évi 200 újabb HIV esetet diagnosztizálnak, azonban meglepő módon nagyobb százalékban a férfiakat érinti, egészen pontosan a fertőzöttek nagyjából 90%-a férfi. Ez persze nem azt jelenti, hogy nőktől nem lehet elkapni a HIV-et itthon, de igen kicsi az esélye. Ezt a szörnyű betegséget nem szabad lebecsülni, korábban sokak halálát okozta, sőt még manapság is sokan halnak bele Afrikában. Eddigi ismereteink szerint a HIV leggyakrabban szexuális úton terjed, és a legjobb védekezés ellene még a XXI. században is az óvszer használata.

Hiv