HIRDETÉS

Ugrásszerűen megnőtt a mellrákos megbetegedések száma

A GE Healthcare legújabb tanulmányát a a fejlődő világban végezte.

A mellrák vezető helyen áll a nők rákhalálozási világstatisztikájában. 2008-ban Európában (Észak-, Kelet- és Dél-Európában), Ausztráliában, Új-Zélandon és Észak-Amerikában volt a legmagasabb a mellrákos megbetegedések aránya. A GE Healthcare egész világra kiterjedő új tanulmánya szerint azonban a mellrák előfordulása és mortalitása komoly és egyre nagyobb fenyegetést jelent a fejlődő világ számára is.

Bengt Jönsson, a Stockholmi Gazdasági Iskola Egészséggazdaságtani tanszékének professzora, a jelentés társszerzője elmondta: „A mellrák előfordulása egyre nagyobb méreteket ölt a fejlődő országokban, elsősorban a megnövekedett várható élettartam, az életmódbéli változások (a nők kevesebb gyermeket szülnek), valamint a hormonális beavatkozások, például a klimax utáni hormonkezelések miatt.Ezekben a régiókban a halálozási rátát még az is növeli, hogy a megbetegedést általában kései stádiumban fedezik fel, valamint az is, hogy a kezelések elérhetősége korlátozott. Ezek együtt olyan „ketyegő időzített bombát" jelentenek, amelyet az érintett országok egészségügyi rendszerei és politikai döntéshozói csak kemény munka árán tudnak hatástalanítani."

 

Hatékonyabb fogyasztói tájékoztatás szükséges

A „mellrák megelőzése, korai felfedezése és az általa jelentett gazdasági teher” kérdéseit boncolgató jelentés szerint a mellrákra és a szűrési módokra vonatkozó fogyasztói ismeretek (vagy inkább azok hiánya) életek millióit teszik kockára a fejlődő világban. Egy, a közelmúltban, Mexikóvárosban készített felmérés például arra a megállapításra jutott, hogy számos nő kellemetlennek érzi vagy fél a mammográfiás vizsgálattól.

Claire Goodliffe, a GE Healthcare globális onkológiai igazgatója elmondta: „Komoly problémát jelent, hogy az újonnan iparosodott országok női lakossága ódzkodik a szűréstől, és addig halogatja, amíg már túl késő lesz.A GE ezért több kormánnyal és egészségügyi minisztériummal is együttműködik ezekben a régiókban, hogy növeljék a szűrések elérhetőségét és szélesebb körűvé tegyék a fogyasztói tájékoztatást.Némely kezdeményezés terén már komoly előrehaladást értünk el.”

 

Mellrákszűrés Közép- és Kelet-Európában

Szűkebb lakókörnyezetünkre visszatérve tavaly arról számoltunk be, hogy a csehországi célcsoportnak csak 50%-a megy el mellrákszűrésre, annak ellenére, hogy Csehországban 2002 óta minden 45 év feletti nő évente egy ingyenes mammográfiai vizsgálatra jogosult háziorvosi vagy nőgyógyászati beutaló alapján.

Közép-Kelet-Európában maradva 2002-ben Magyarország volt a harmadik olyan európai ország, amely államilag finanszírozott országos szűrőprogramot vezetett be minden 45-65 év közötti nő számára. Jelenleg az arra jogosultak 46%-a vesz részt a szűrésen; a háziorvosi és nőgyógyászati beutalók mintegy 15-20%-kal növelik ezt a számot.

A GE Healthcare egy infografikát is készített, amely a jelentés legfontosabb megállapításait ábrázolja angolul.

 

Forrás: GE