HIRDETÉS

Már tíz halott: Magyarországon is diagnosztizálták a nyugat-nílusi vírust

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában diagnosztizálták, és azóta időről-időre újra felbukkan. Legutóbb például közvetlen országszomszédunkban gyilkolt. Tíz halálos áldozata van már Szerbiában a nyugat-nílusi vírus terjesztette fertőzésnek – közölte  a belgrádi közegészségügyi intézet. Augusztus  közepén még csak négy halálos áldozatról számoltak be. Valamennyi áldozat 50 éven felüli, krónikus beteg volt, akiknek esetben jóval magasabb a súlyosabb szövődmények veszélye. A legtöbb halálesetet Belgrád térségében jegyezték fel. A friss adatok szerint országszerte 82-en fertőződtek meg a kórral. Időközben már Magyarországon is kimutatták az encephalitisre jellemző tüneteket - jelentette az Index. A portált az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatta egy valószínűsíthetően nyugat-nílusi lázban szenvedő beteg klinikai diagnózisáról. Nyilatkozatuk szerint „a Pest megyében lakó 64 éves beteg tünetei július 22-én kezdődtek. Vérmintájának vizsgálata során a valószínűsíthetően nyugat-nílusi láznak megfelelő eredmény született az OEK laboratóriumában”. A nyugat-nílusi láz egy vírusbetegség, amely szúnyogcsípéssel terjed. Eddig főleg Afrikában, Európa déli részein, a Közel-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban észlelték. Az ember mellett megtámadhatja a madarakat, lovakat, kutyákat és más állatokat is. Az általa okozott fertőző betegség 80-85%-ban tünetmentesen zajlik le. A kórokozó vírust először 1937-ben azonosították Uganda nyugat-nílusi régiójában (innen a neve), majd újból kimutatták 1950-ben Egyiptomban, itt okozta az első nagyobb járványt. A globalizálódó világ egyik negatív mellékjelenségeként a vírus 1999-ben megjelent az Egyesült Államokban is, és terjedni kezdett az észak-amerikai kontinensen. Magyarországon már az 1960-a évek vége óta jelen van, itt-ott minden évben fellobban, attól függően, hogy mennyi a szúnyog. 2012. augusztus végéig 4 esetet regisztráltak elszórtan az egész országban - egyik fertőzés sem végződött halállal. A betegek nem egymást fertőzték meg, hanem szúnyogtól (vagy esetleg más állattól) kapták el a vírust. (forrás: wikipedia) De vajon kell-e félnünk a fentiek alapján egy újabb fellobbanó járványtól? Infektológus szakértőnk egy korábbi videóban tisztába teszi a kérdést: (forrás: MTI, Index)  
  • Keresési találatok
  • Cimke

Láz