HIRDETÉS

A 2013-as Aranyanyuk is reményt és erőt adnak

Idén is hat civil nő vehette át a Richter Aranyanyu Díjat a november 22-i díjkiosztón. A három éve létrehozott elismerést jelképező szobrocskát és a vele járó 200 ezer forintot pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos kategóriákban ítélték oda. A győztesek közt van gyerekgyógyász és gyerekpszichiáter, kórházpedagógus és óvónő, valamint gyógytestnevelő és gyógytornász is. Olyan nőket díjaztak, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, munkájuk nélkülözhetetlen, és megérdemlik, hogy sikereik országos nyilvánosságot kapjanak. AMagyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Idén azonban nemcsak az Aranyanyukat jutalmazták, a Richter Aranyanyu Díj megkapta ugyanis az év pr-projektjéért a kommunikációs szakma egyik legnagyobb elismerését, a Prizma Kreatív Pr Díjat. „Életörömöt sugároznak, jövőképet nyújtanak és fáradhatatlanok— ők az Aranyanyuk. Messze az elvárható segítségen túl állnak mellettünk és sikerrel küzdenek a kiszolgáltatottakat sújtó előítéletek ellen is. Köztünk élő hősök, akik már azáltal is adnak, hogy megismerhetjük őket!”—mondta a döntőbe jutottak csapatát jellemezve Rácz Zsuzsa író, a Richter Aranyanyu Díj megálmodója. Idén több mint 250 jelölés érkezett, ennyi beküldött személyes történet bizonyította, hogy a jelölt nők miként vannak hatással a környezetükre. Az ajánlásokból később választották ki azt a 12remek nőt és egyben felemelő történetet, amelyre a közönség is szavazhatott a Nők Lapja Cafe oldalán. Végül 43 ezer közönségszavazat és a hattagú zsűri döntése alapján állt össze a díjazottak névsora.
A már összeszokott zsűri, Dr. Gyarmati Andrea olimpikon, gyermekorvos; Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó; Dobó Kata színésznő, és a „házigazdák”, Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója, valamint Rácz Zsuzsa író most is azokat a nőket keresték, akiknek személyisége és elhivatottsága példaértékű lehet valamennyiünk számára. A pedagógus kategória idei zsűri díjazottja Debre Istvánné óvónő, aki 20 éve hozta létre Csepelen azt az óvodát, ahol a nehéz helyzetben lévő roma gyerekek intenzív fejlesztése zajlik, olyan komplex módon, hogy a szülőket is bevonják az együttműködésbe. „Debre Istvánné munkássága új korszakot hozhat el a cigányság történetében”—áll a zsűri hivatalos indoklásában is. A kategória közönségdíjasa a vecsési Tóthné Almássy Monika kórházpedagóguslett, akire több mint 4000 szavazat érkezett. A kórházpedagógus szakma Magyarországon sajnos még nagyon kevéssé ismert, holott az iskolából hosszabb időre kimaradni kényszerülő gyerekek tanulásának támogatása nélkülözhetetlen feladat, ráadásul életmentő lehet a betegséggel folytatott küzdelemben. Mónika reményt és jövőképet ad a gyerekeknek és a szülőknek a legnehezebb időszakokban, életvidám hozzáállásával és játékos módszereivel mindvégig azt tartja szem előtt, hogy mi a legjobb a gyerekeknek. Az egészségügyi szakdolgozó kategória idei zsűri díjazottja Szabolcs Judit szigetmonostori gyógytornász, aki édesanyja korai betegsége okán döntött pályája mellett. Judit a hozzá forduló gyerekek szüleinek terápiáját is feladatának tartja. Története, amelyben egy fogyatékossággal született, ma már paralimpikon úszó lány örökbefogadását is segítette, különös érzékenységre és példaértékű humanista attitűdre vall. Ebben a kategóriában aközönség Pektor Gabriellát zárta leginkább szívébe, a Fóton élő gyógytestnevelőre több mint 5000 szavazat jött. Húsz éve segíti rákos gyerekek testi-lelki rehabilitációját, emellett óvodában is tart mozgásjavító tornát gyerekeknek. Gabriella kidolgozója egy speciális mozgásprogramnak, a Pek-tornának, de egykori betegei és hozzátartozóik azért is hálásak neki, mert „visszaadja a hitüket és az életkedvüket”. A Richter Aranyanyu Díj 2013-as orvos kategória zsűri győztese a budapesti Dr. Máttyus Anna gyermekpszichiáter, aki maga is 7 gyermek édesanyja. A doktornő szemlélete és tevékenysége nagyban hozzájárul a pszichiátriai problémákkal kapcsolatos társadalmi előítéletek megszüntetéséhez. Különleges érzékenysége és több évtizedes szakmai tapasztalata a gyerek-és serdülőkorú betegek szüleinek is biztos támaszt jelent. A kategória közönségdíjasa a szintén budapesti Dr. Kelen Kata gyermekgyógyász, aki szakmai hitelessége mellett bátor és életvidám kommunikációjával győzhette meg a szavazókat, több mint 6000 voksot begyűjtve. A vesetranszplantáción áteső gyerekek és családjaik olyan komoly pszichés vezetést igényelnek, amelyben a fiatal doktornő partnerként és egyben barátként is jelen van.
„Örülünk, hogy harmadszor is sikerült olyan fantasztikus nőket elismerésben részesítenünk, akik elhivatott szakemberekként példaképeink lehetnek, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. A Richter Gedeon Nyrt. magyarországi központú multinacionális cégként abban a szerencsés helyzetben van, hogy kivételes rálátásunk van és ezzel együtt felelősségünk is a magyar nők helyzetével kapcsolatban. A Richter a Nőkért programunk elemeként évente meghirdetett Richter Aranyanyu Díj mindig új tapasztalatokat adva emlékeztet minket arra, hogy nekünk is feladatunk tennünk azokért, akik erejükön felül teljesítenek a családjukért, hivatásukért és közösségünkért egyaránt”— hangsúlyozta Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója, a nők nagyobb társadalmi megbecsülését szorgalmazó vállalat nevében.
Ebben az évben nemcsak a köztünk élő hősnők vehettek át elismerést. A Richter Aranyanyu Díj kapta meg az év CSR megoldásáért, valamint az év pr-projektjéért járó Prizma Kreatív Pr Díjat, amelyet Vándor Ágnes, a Kreatív igazgatója adott át az Aranyanyu Gálán Beke Zsuzsa kommunikációs igazgatónak.
További információk a www.aranyanyu.hu oldalon.